A cheerleading, magyarul hajrázás, szurkolás vagy vezérszurkolás modern sportág, amely a torna, az akrobatika és a tánc elemeit ötvözi. Elsősorban csapattevékenység, amely szorosan kapcsolódik más sportágakhoz, főleg az amerikai futballhoz, a kosárlabdához, a labdarúgáshoz.

Eredetével kapcsolatban két különböző teória létezik: az egyik szerint a hajrázás a majorette-ekkel kezdődött a XVIII. század végén, amikor Napóleon bevonult Párizsba, és lova előtt kicicomázott fiatal lányok haladtak, akik labdákat dobáltak, virágszirmokat szórtak, pálcákat pörgettek.

A másik, és sokkal valószínűbb elképzelés a jelenség (és nem a sportág) születését az 1870-es évekre teszi, amikor is a Princeton egyetemen megalakult az első Pep Club (buzdítóklub), amely akkor még kizárólag férfiak részvételével rendezett szurkolást vezényelte le. Az akkori rigmusok még nagyon egyszerűek voltak, az első ilyen a „Rah, rah, rah!” – volt.

Az iskola nem monopolizálhatta a szurkolásnak ezt a formáját, ami 1884-ben eljutott a Minnesotai Egyetemre, ahol 1898-ra kialakultak a mai rigmusok ősei. Az első klasszikus értelemben vett hajrázó Johnny Campbell volt, aki 1898-ban öt társával megalapította az első igazi Cheerleading Squad-ot (csapatot).

Ugyanitt következett be a következő nagy áttörés századunk húszas éveiben, amikor is nők először vehettek részt a hajrázásban. Erre az első világháborút követően kerülhetett csak sor, amikor a nők az élet minden területén szerepet vállalhattak, korábban csak férfiak által betöltött állásokban dolgozhattak. A hajrázás a férfiak által monopolizált sportágból koedukált közösségi szórakozássá nőtte ki magát.

A sportág alapjait Lawrence Herkimer tette le 1948-ban, amikor megalapította a Hajrázók Nemzeti Egyesületét; így a cheerleadinget már tanítani is lehetett. Herkimer (akiről egy ugrást is elneveztek, a herkie-t) találta fel a pompomot 1956-ban, mint a hajrázó rutin segédeszközét. Ezek akkor még papírból készültek, a műszálas pompomot csak 1968-ban készítették először. Herkie szervezte az első hajrázó-klinikát ötvenkét lány részvételével; majd 1953-ban megalapította az első olyan gyárat, amely hajrázók számára forgalmazott egyenruhákat és cipőket.

A hatvanas években vált a hajrázás mindennapi jelenséggé: lassan minden középiskolában szerveződött pompomcsapat, akkor még szigorúan zárt nyakú, hosszú ujjú, térd alá érő szoknyás uniformissal. Ekkoriban a csapat tagjának lenni presztízst jelentett, hiszen a szépség alapvető elvárás volt a lányokkal szemben, és a túljelentkezések miatt csak a legcsinosabbaknak jutott hely. Ez volt az az időszak, amelyben először fogalmazódtak meg a pompomlányokkal szembeni előítéletek.

Szintén az ötvenes-hatvanas években kezdtek olyan gyakorlatokat és koreográfiákat betanulni, amelyekben a lányok egymást emelték, vagy piramisokat formáztak; megsokasodtak az akrobatikus és gimnasztikus elemek.

Az első bajnokságot, amelyen az egész ország szurkolókórusai részt vettek, 1978-ban rendezték meg. Ebben az időben alakult ki az a szokás, hogy az egyetemi hajrázó-csapatok tagjai ugyanolyan ösztöndíjat kapjanak, mint a futballjátékosok.

A társadalmi megbecsülés azonban karöltve járt a sportág céltáblává válásával: a pompomlány az élcelődések és fétisek középpontjába került, a mozivásznon pedig többnyire a „szép és buta”, illetve az „intrikus” karakterét osztották rá.

A nyolcvanas évek volt a hajrázás igazi nagy évtizede. Ekkor kezdődtek meg a középiskolai bajnokságok, ekkor alakultak az első Allstar csapatok – bár látszólag semmi jelentős esemény nem törént, a versenyek kötelező gyakorlatai, a csapattagoktól elvárható minimum-követelmények ebben az időben kapták meg a maihoz leginkább hasonlító formáikat.

A sport a kilencvenes években elterjdt Ázsiában és Európában, napjainkban pedig már harminc egy országban több, mint négymillió regisztrált sportoló űzi.

- Bár a hajrázók mintegy 97%-a nő, a sportágat a férfiak találták fel és űzték kizárólagosan az 1920-as évekig. A professzionális csapatokban már fele-fele arányban vesznek részt nők és férfiak.

- Az amerikai hajrázók 83%-a B-s vagy annál jobb tanuló (ez Magyarországon a négyesnek felel meg). Az egyetemeken is sok a hajrázó, akik csak bizonyos tanulmányi átlag fölött kapnak ösztöndíjat a sportteljesítményükért.

- Az USA-ban egy átlagos hajrázó körülbelül 160 centiméter magas és körülbelül 49 kiló.

- A hajrázó nők 98%-a atletizált korábban,

- A hajrázók 62%-a űz versenyszerűen más sportágat is.

- Az USA-ban az iskolák 80%-nak van pompomcsapata, többségük Amerikai futball csapathoz kötődik.

- A leggyakoribb hajrázó-sportsérülés a törött kar és a felhasadt száj.

- A hajrázók 12%-a 5 és 13 év közötti gyerek.

Az Egyesült Államokban, és azokban az országokban, ahol több évtizedes hagyományai vannak a cheerleadingnek, szokás versenyeket, közismert szóval pompombajnokságot tartani.

Az európai bajnokságok általánosan elfogadott szabályzata alapján a csapatoknak egy olyan gyakorlatsort kell előadniuk zenére, amely legfeljebb két és fél perc hosszú lehet. Egy 40×40 láb területű, gumiborítású pályán kell végrehajtani a gyakorlatokat, amelyről nem szabad kilépni a szám ideje alatt. Ékszerek viselése tilos, a tetoválásokat általában el kell takarni, és a gyakorlat során csak pompomokat, megafont és a csapat nevével ellátott szalagokat, zászlókat lehet használni. A mini-trambulinok, dobószőnyegek és minden más olyan eszköz használta tilos, amely az ugrások és a dobások magasságát növelheti. A pontozóbírók általában összesen száz pontot adhatnak egy csapatnak, amely a következő elemekből áll:

- általános megjelenés (15 pont)

- nehézségi fok (10 pont)

- tánctudás (10 pont)

- lelkesedés (10 pont)

- mozdulatok kivitelezése (10 pont)

- piramisok, kunsztok kivitelezése (10 pont)

- ugrások (10 pont)

- átfordulások (10 pont)

- koreográfia (5 pont)

- összhang (5 pont)

- biztonságos végrehajtás (5 pont)

A csapatokat a résztvevők száma és fiú-lány összetétele alapján általában négy csoportba sorolják: kis létszámú csapat (Első szint – 16 vagy kevesebb lány részvételével), kis létszámú koedukált csapat (Második szint – 16 vagy kevesebb fő, ebből legfeljebb négy fő fiú), nagy létszámú csapat (Harmadik szint – 17 vagy több lány), illetve nagy létszámú koedukált csapat (Negyedik szint – 17 vagy több fő, ebből legalább öt fiú). A különböző szintű csapatok számára más-más a kötelező elemek száma, ám a kapott pontok alapján a rangsorban mind egyenlő esélyekkel indulnak a legjobb csapat címéért.

A csapat felépítése

A hajrázás során a csapat tagjai két, illetve bizonyos esetekben három csoportra oszthatók.

A választóvonal a base (bázis, alap) és flyer (repülő) között húzódik.

A base, magyarul bázis az a személy, aki az összes kunszt és piramis alapját képezi, tartó-ember.

A flyer az, aki a piramisok és kunsztok tetején áll, illetve akit dobálnak. Ideális testalkatára nézve lehetőleg alacsony, vékony; de ha magasabb, akkor is pehelysúlyúnak kell lennie.

Nagyobb csapatokban helye van egy harmadik típusú résztvevőnek is, őket angolul is third-nek, harmadiknak hívják. Ők többnyire fiúk, illetve tisztán lánycsapatokban a legerősebb, legrobusztusabb testalkatúak. Gyakorlatilag ők végzik az emeléseket és a dobásokat (a bázis csak „megtartja” a flyert, de nem ő juttatja fel), ami komoly testi erőt kíván.

A coach(edző) megszervezi és betanítja a gyakorlatokat, felügyeli a felkészülést és az edzéseket. Az ún. Head Coach (vezető edző) az, aki összefogja a csapatot, vagy esetleg csapatokat. Neki van képe arról, hol tart a csapat, és neki van koncepciója arról, hol fog tartani egy hónap, egy év múlva. Őt általában egy vagy két Assistant Coach (segédedző) segíti, ők a koreográfiában és tánctudásban, illetve a specifikusabb kunsztok (magas piramisok, átfordulások) betanításában segédkeznek, szigorúan szakmai szempontból.

Amíg az edzőket általában kinevezik (iskola, vezetőség, támogatók), addig a kapitányokat (Captain) választják, mégpedig a csapat tagjai egymás közül. A csapatkapitány feladata kettős: egyrészt a külvilág felé ő jelképezi a csapatot: a szabálytalanságokért őt vonják felelősségre, a sajtónak ő nyilatkozik a csapat nevében. Másrészt azonban a kapitány feladata a döntés, hiszen az edzők elég ritkán vannak a pályán akár a meccsek, akár a bajnokságok alkalmával. A kapitány átlátja az egész játékteret, tudja, hogy az amerikai fociban (kosárlabdában stb.) éppen mi történik, milyen buzdításokat kell skandáltatnia, vagy éppen mikor jön el az ideje egy kunszt bemutatásának.

A kapitány és a segéd-kapitányok (co-captain) felügyelik a fellépések alkalmával a többi csapattagot, és az ő felelősségük, hogy a gyakorlatokat biztonsággal hajtsák végre.

Felhasznált irodalom:www.wikipedia.hu